Képzés

KÉPZÉSRE JELENTKEZÉS

Csoportvezető képzés

A Csoportanalitikus és Kiképző Társaság 2020. szeptemberében 160 órás sajátélményű csoportot indít a csoportozás, a csoportanalízis iránt érdeklődők számára. A csoport a 2020 márciusban indított évfolyam blokkos rendszeréhez a szemináriumokon és a nagycsoportokon való részvétellel kapcsolódik.
A csoport beszámítható a csoportanalitikus, a klinikai szakpszichológus és a pszichoterapeuta képzésbe.
Az önismereti csoport heti rendszerességgel, dupla tanórában szerdánként 18-19:30 között lesz, Fekete Karolina vezetésével.
A képzés helyszíne: CSAKIT-székhely Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 6.
A képzés óradíja megegyezik a CSAKIT mindenkori óradíjaival, jelenleg 2200 Ft/tanóra.
A csoporttag egyúttal csatlakozik a CSAKIT blokkos képzéséhez, melynek nagycsoportján is részt vesz.
Lehetőség van induló szemináriumhoz is csatlakozni, vezetői: Takácsy Márta és Terenyi Zoltán.
A jelentkezők első körben a CSAKIT Iskola képzőjével folytatnak beszélgetést, mely a képzésbe felvételhez tartozik, ezt követően csatlakozhatnak a szemináriumba illetve vehetnek részt első interjún a csoportvezetőnél. Ez a beszélgetés a jelentkező számára díjtalan.
A sajátélményű csoportba kerülést – a fentieken túl – első interjú előzi meg Fekete Karolinával, melynek díja 12000Ft


Jelentkezés
A jelentkezéshez a honlapon található kitöltött jelentkezési lap, rövid motivációs levél és önéletrajz szükséges.
Kérjük, az önéletrajzot és motivációs levelet a csakitkepzes@gmail.com címre küldjék!
Információ: dr. Horváth Klára csakitkepzes@gmail.com

Online képzési csoportokra vonatkozó állásfoglalás

2020. április 24-én a CSAKIT Tanulmányi Bizottsága és Vezetősége közös megbeszélést tartott, ahol a következő állásfoglalás született.

A CSAKIT Tanulmányi Bizottsága a 2020. március-augusztus közötti, kiképzők által online tartott sajátélményű és elméleti órákat képzési szempontból elfogadja, azokat a képzési óraszámba beszámíthatónak tekinti egyenértékű óraszámmal. A jelen állásfoglalás 2020. szeptemberig érvényes, amennyiben az online munkamód fenntartása felmerül, a kérdés újbóli tárgyalást igényel.

Indoklás: a rendelkezésre álló idő alatt, a szakmai szempontokat figyelembe vevő diszkusszió alapján várható, hogy a módosított (online) forma biztosítja a sajátélményhez szükséges tapasztalatot és az elméleti felkészültséget.

A Tanulmányi Bizottság és a Vezetőség tekintetbe vette a megoldás kísérleti jellegét. Ebből adódik a képzési szempontból a megoldás hozadéka is: a képzésben lévők a világ változásaihoz való rugalmas alkalmazkodásban tehetnek szert tapasztalatra, ami jövőbeni helyzetekben kamataztathatóvá válik. Azonban a kísérleti jelleg miatt a kiképzők számára szupervízió, szakmai konzultáció vagy peer szupervízió igénybevételét javasolja.

Az aktuális döntési helyzetben a rendelkezésre álló információ korlátos, a jövőbeni vizsgálat, a tanulságok levonása mellett a CSAKIT elkötelezett.

CSAKIT Tanulmányi Bizottság és CSAKIT Vezetőség

Képzési időpontok